"Képmutatás" - nyílt levélben ment neki az amerikai filmakadémiának Polanski felesége
A francia színésznő nem hajlandó a filmakadémiához csatlakozni, ha már a férjét kizárták.
A francia színésznő nem hajlandó a filmakadémiához csatlakozni, ha már a férjét kizárták.
Sokkolta, hogy újra gyerekek közelébe kerül – ezt mondta az RTL Híradónak a molesztáló hitoktató nevelt fia, akivel éveken keresztül erőszakoskodott a férfi. Korábban hat évet ült börtönben, mert többször megerőszakolta az akkor még kiskorú fiút. A hitoktató egy tatabányai iskolában is molesztálni próbálta 7 és 9 éves tanítványait, ezért előzetes letartóztatásba került.
Svédországban vasárnap hatályba lépett az az új törvény, amely szerint ezentúl nemi erőszaknak minősül minden olyan szexuális érintkezés, amelyhez az egyik fél nem adta egyértelmű hozzájárulását.
Tavaly júniusban valamilyen cigarettával kábította el a lányt két ismerőse, és egy romos házba vitték.
Május 22-én tűnt el a 14 éves Susanna. A gyilkossággal gyanúsított 20 éves fiatalember menedékkérő volt Németországban, de június elején a családjával Irakba ment, és akkor még nem volt gyanúsított. A hírek szerint egy 13 éves menekült segített a hatóságoknak elkapni a fiatal férfit.
A feminista szerző újraértelmezné a nemi erőszakot és az érte járó büntetést.
A tekintélyes amerikai napilap azt is tudni véli forrásai révén, hogy a szexuális zaklatásokkal vádolt producert várhatóan le is tartóztatják majd.
A svéd parlament elfogadta azt a törvényt, melynek értelmében a nem kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat is nemi erőszaknak számít, még akkor is, ha az aktust nem kísérte erőszak, vagy az azzal járó fenyegetés.
Feljelentést tett egy párizsi rendőrkapitányságon nemi erőszak miatt Luc Besson francia rendező és producer ellen egy színésznő pénteken, az ügyben megindult az eljárás - közölték szombaton igazságügyi illetékesek.
Halálra ítéltek Szudánban egy 19 éves nőt, aki agyonszúrta a férjként rákényszerített férfit. Korábban a férj úgy erőszakolta meg feleségét, hogy a nőt rokonai fogták le.
A nemi erőszak miatt elítélt rendezőnek sarkos véleménye van a szexuális zaklatásokról.
A romániai Nagybányán a kislány hétfőn délután tűnt el, késő éjjel már csak a holttestére találtak rá.
Közel negyvenezren vettek részt Pamplonában azon a tüntetésen, amelyet az után szerveztek, hogy öt férfit felmentettek a csoportos nemi erőszak vádja alól. A 18 éves áldozatot a 2016-os bikafuttató ünnepség napján támadták meg.
Az öt férfi állította, hogy áldozatuk beleegyezésével történt minden 2016 júliusában, Pamplonában, hajnalban. Az ügyükben hozott ítélet óriási felháborodást váltott ki, a megtámadott nőnek sokan azt üzenték, hogy nincs egyedül.
Indiában nemi erőszak miatt kellett bíróság elé állnia az egyik legnépszerűbb gurunak.
A 29 éves férfi az ügyészség szerint betört áldozatai otthonába, és megerőszakolta őket. A tavaly februárban kirúgott riporter tagad.
Egy hangfelvételt osztott meg az Instagramján Azealia Banks közvetlenül az után, hogy állítása szerint nemi erőszak áldozata lett.
Átadta Sylvester Stallone nemierőszak-ügyét a Santa Monica-i rendőrség a Los Angeles-i kerületi ügyészségnek. Hamarosan megvizsgálják a filmsztár ellen felmerült szexuális bűncselekmény vádját – jelentette be Greg Riesling, az ügyészség szóvivője.
A lány testének hetven százaléka megégett. Két napon belül ez már a második sokkoló támadás volt Indiában.
Az esküdtek szerint Cosby bedrogozta és megerőszakolta áldozatát.